Keresés

Korosztályos válogatott, kubai feladóval erősítettünk!

A 21 éves Julio Alberto Gomez Galvez, Kubából, a La Habana csapatától érkezik hozzánk feladó posztra.



Julio Alberto Gomez Galvez:


"5 évet játszottam a La Habana-ban és ez idő alatt kétszer sikerült bajnokságot nyernünk, valamint egy bronzérmet is szerezni, emellett a legjobb feladónak járó díjat is sikerült elhódítanom.

A korosztályos válogatottal is remek sikereket értünk el az elmúlt években. Részt vehettem az U19-es és az U21-es világbajnokságon, valamint az U21-es Pánamerikai Játékokon is, amelyet aranyéremmel zártunk, s itt a torna legjobb feladó játékosának is megválasztottak.



Azért döntöttem úgy, hogy Magyarországra megyek játszani, mert szeretném kipróbálni magamat Európában, valamint, hogy kamatoztatni tudjam az elmúlt évek tapasztalatait.

Véleményem szerint, nagyon szép eredményt ért el a tavalyi szezonban a MAFC, a 3. hellyel, de szeretném, hogy a következő szezonban előrébb végezzünk a bajnokságban. Rengeteget szeretnék még fejlődni feladóként és úgy érzem itt adottak lesznek hozzá a feltételek. Remek edző dolgozik a csapattal, igyekszem majd minden tanácsát megfogadni. Hosszútávon az a célom, hogy a nemzetközi röplabda elitben is megmutassam magam és ezért mindent meg fogok tenni. Nagyon várom a közös munkát az új csapattal és biztos vagyok benne, hogy egy hatalmas élmény lesz számomra."



HAJRÁ MAFC!


  • Instagram
  • Black Facebook Icon